Szörnyek keringője

Társasjáték

Bemutató: 2002. november 28.

Egy venezuelai szappanoperára is elegendő lenne

Egy fekete férfi – bűnét nem tudjuk – tizenegy év sitt után villamosszékbe kerül. A kőmerev kivégzőtiszt megroggyant fia öngyilkos lesz, s a mama és a nagymama sírja mellé kerül a kertbe. A rab özvegyének triplasúlyba dagadt csokiaddikt fiát autó sodorja halálra. A tősgyökeres déli szemlélettel bigott, érzelemmentes fajgyűlölővé nevelt Grotowski nemcsak a végítéletvégrehajtást hagyja ott, de még a rettegett diktátor szoborként uralkodó, W.A.S.P.-agresszor apjában is meglátja az elfekvőotthonba dugandó szenilis trottyot, sőt mi több: elszürkült szívét is leporolja az állásából és lakásából is kitakarított fekete özvegyért.

Ennyi halál s egzisztenciarengető összeomlás egy venezuelai szappanoperára is elegendő lenne, s igen nehéz elképzelni, hogy ilyen hiteltelenül és fölöslegesen összetornázott tragédiakupac ellenére el lehet kerülni egy közhelytanulságokkal butított, Oscar-ízű oktatómesét. A krisztusi korba lépett Marc Forster rendező azonban – talán német születéséből fakadó hidegfejűsége révén – megregulázza a melodrámát. A finomra hangolt filmnyelv: az érdesen szociografikus képek, a kistotálok diszkréciója, az érzelmes jeleneteket a valóságba daraboló jump cutok mindvégig a deszkapadlón, az éjjeli aszfalton, a szikkadt füvű kertben tartják a történetet, itt, a szomszédunkban, a hátsóudvarban.

Gyászol az MTV: P. Diddyt kivégzik Heath Ledger, Sean Combs, Billy Bob Thorton

Visszafogottság, hétköznapiság, minimalizmus – ez a Szörnyek keringőjének váratlan erénye, melyet a karakterpontosan válogatott, biztos kézzel irányított neves színészgárda még inkább elmélyít. A szelíden szorongó kivégzett bőrében Sean „Puffy” Combs ezúttal nem egy szikrázó klipben, de csöndes szóval a vásznon nyújt teljesítményt. A fizimiskájából levezethetően idiótaként megismert Peter Boyle öregemberként egy szilárd erőszakrendszerbe ragadt patriarcha széteső agyának tehetetlen szörnyetege – azaz ismét idióta, félelmetesen szánalmas, bénultan gonosz idióta; Heath Ledger pedig bájos feminin a sovén hímkarámban – könnyű áldozat. Az előtérben azonban Az ember, aki ott se volt után ismét eszköztelen mívességével tűnik fel a ránevelt apatikus maszkot lefejtő Grotowskit alakító Billy Bob Thorton; az akciófilmek potenciadúsító libidóébresztése, és az Oscar-átadáson produkált könnyáradás után pedig alig hihetnénk, de Halle Berry valóban remek színésznő, most is végtelenül vonzó, de úgy ahogy egy közértben előttünk álló nő is lehet éppen az – megérdemelte a díjat.

S ami az igazi utóízt megadja a filmnek, az a leradírozott csúcspont, a meglepően lenyelt végső konfliktus. De hogy mi is ez, az már el nem árulható. Menj, nyeld be Te is, és emésztgesd!