Werckmeister harmóniák
Egy kisvárosban, amit semmi más nem vesz körül, mint a fagy.
Csikorgó, igazi hideg – hó nélkül.
Mínusz húsz fok.
Ebben az elképesztő hidegben is több százan álltak a főtéren felállított cirkuszi sátor körül, hogy várakozásuk gyümölcseként megláthassák az attrakciót, egy igazi bálna kitömött tetemét.
Jönnek mindenfelől.
A környező tanyákról, az Alföld különböző zugaiból és az ország egészen távoli vidékeiről is.
Egy néma, arctalan, rongyokba burkolódzó tömegként követik ezt az otromba szörnyet.
Ez a furcsa állapot – az idegenek megjelenése és a rendkívüli fagy – megzavarja a kisváros amúgy sem békésnek nevezhető rendjét.
Az emberi viszonyok felborulnak, a történet ambiciózus szereplői úgy érzik, hogy ezt a helyzetet kihasználhatják, az amúgy is passzivitásra ítélt emberek pedig még nagyobb bizonytalanságba zuhannak.
Az elviselhetetlenségig fokozódó feszültséget a bálna mögött lapuló, arcátlanságba burkolódzó Herceg figurája robbantja fel. Puszta megjelenése is elegendő a pusztító indulatok elszabadulásához.
Nem kíméli meg a tudományosságban burkolódzó kívülállást, nem kíméli meg a kamaszos lelkesedést, a kispolgári kényelemféltést, a családot – semmit, amit az európai kultúra, mint magatartásformát az utóbbi évszázadokban konzervált.
Az ösztönös düh fellobbanása csak az azt végül elnyomó kisstílű hatalomvágy győzelemre jutását segíti, egy borzalmas történet borzasztó végkifejletét visszaigazolva a természet csúfondáros játékát – a magyar ember számára elképzelhetetlen bálnát és a hó nélküli hidegséget.
