sex hikaye

Zsuzsa Koncz

 

actor, contributor, performer

Biography

Magyarország háború utáni nemzedékének egyik meghatározó előadóművésze. A '60-as évek elején az első Ki Mit Tud? vetélkedőn tűnt fel osztálytársával, Gergely Ágival, mint a "két Gézengúz". A TV-szereplés után megkeresték az akkori amatőr sztárzenekarok: az Omega, majd az Illés, végül a Metro is. 1967-ben főszereplője volt az Ezek a fiatalok című filmnek, mely jelentős állomása életének. Munkásságát a megzenésített versek, a tematikus, társadalomkritikus szövegek már a kezdetektől jellemezték. Míg népszerűsége felfelé ívelt, lemezei sorra aranylemezek lettek, addig a politika több dalát is cenzúrázta. Hazai sikerei mellett sorra elismerést szerzett külföldön, főként a szomszédos országokban, még Amerikában is. Szerepelt számtalan TV-showban, készültek önálló műsorai, lemezei folyamatosan jelentek meg, valamint a Fonográf zenekarral készített felvételeket. A '79-es Valahol című LP-t a szaksajtó az évtized lemezének választotta. A '80-as években megszűnt a Fonográf. Dalainak szövegét továbbra is Bródy János írta. '92-ben lépett először a BS színpadára, melyet a következő pár évben 6-szor megismételt. 2002-ben Ki nevet a végén címmel új stúdióalbuma jelent meg, melyen először dolgozott együtt szerzőként és művészeti producerként Lerch Istvánnal. 2003-ban az Unionton német kiadó gondozásában Wie sag Ich's Dir címmel megjelent egy CD válogatás legsikeresebb német nyelvű felvételeiből. 2005-ben és 2006-ban verslemezei jelentek meg. Díjai: Liszt Ferenc-díj - 1977 Kossuth-díj - 2008 Prima Primissima díj - 2008

Filmography

actor
 
2006 Egyszerűen - Koncz Zsuzsa
Koncz Zsuzsa - Életmű Koncert az Arénában
1982 A koncert
1969 Bűbájosok
1967 Ezek a fiatalok
contributor
 
"Kedves közönség"
performer
 
Koncz Zsuzsa koncertje

 

Reference

pictures
No picture
Videos
No video

Genres

concert portrait music
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában ill. a Film in Hungary-n, úgy lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Links

Port.hu