sex hikaye

A filmtörténet szerkesztője, Hirsch Tibor és kisMuhi a Marson

2008. április 30. - filmhu
Hattagú magyar legénység költözött be a Marson építendő HAB bázisra, köztük két filmes, Hirsch Tibor és Muhi András Pires. A feladat nem pusztán életben maradni, hanem az előre meghatározott kísérleteket, kutatásokat is el kell végezni a sivatagos vörös bolygó felszínén, mindezt Muhi András Pires kamerája dokumentálja.
A filmes részvétel részben Hargitai Henrik tanársegédnek köszönhető, aki az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetnek is munkatársa, és ugyanitt tanár Hirsch Tibor, egyetemi docens, filmesztéta. A Balázs Béla-díjjal kitüntetett egyetemi tanár és társai marsbéli kalandozásait pedig Muhi András Pires kamerája követi nyomon.
Mellettük a magyar legénységet Istenes Zoltán, Bérczi Szaniszló, - ők a „földi” személyzetet -, Boros-Oláh Mónika, Dr. Keresztúri Ákos, Muhi András Pires és Tepliczky István alkotja. A Mars Society Utah állambéli kősivatagban felállított bázisa, a Mars Direct utazás elképzeléseihez igazítva épült, ami Rober Zubrin azon elképzelésén alapszik, hogy a visszaúthoz szükséges üzemanyag „helyben” is előállítható.
 
A hazai legénység, a MDRS 71-es csoport (Mars Desert Research Station) április 13. és 26. között kipróbálja, hogy a tőlünk hozzávetőleg 50-100 millió km-re keringő bolygó felszínére épülő lakómodulban miként lehet dolgozni, szkafanderes terepmunkát szimulál, a földi kutatókkal folytatott kommunikációt vizsgálja. Valamint tevékenységük írásbeli és filmes dokumentációja mellett a későbbi Mars-felfedezők pszichés terhelésére is kíváncsiak a kutatók.
 
Az Armageddonban látott, a Föld megmentésénél nem kevésbé heroikus feladatra vállalkozó jövőbéli Mars expedíciós csapat előtt álló egyik legkomolyabb kihívás, hogy majd' három évet fognak összezárva tölteni (félév odaút, másfél év ott-tartózkodás és közel egy év visszaút)! Így az sem meglepő, hogy az expedíció fő kutatási partnere az MTA Pszichológiai Kutatóintézet Űrkutató Csoportja.
A bolygó felszínén csillagvizsgáló és üvegház is létesülne a lakóépület szomszédságában, innen indulna útra az élet nyomait kutató legénység. Az MDRS 71-es legénység a HAB nevű, kétszintes lakóalkalmatosságot is vizsgálja ahol a marsbéli hétköznapjaikot töltik majd az asztronauták.
 
Ami a hazai Mars-expedícióra történő felkészülés filmes vonatkozást illeti, Muhi Andrástól, az Inforg Stúdó vezetőjétől megtudtuk, hogy már tavaly pályáztak a 4K szakkollégiumnál kísérleti film kategóriában, akkor sikertelenül, de idén újra megpróbálják.
A sivatagi körülmények között lemodellezett marsi életkörülmények számos játékhelyzetet teremtenek, Muhi András mindebben egy, a Budapesti Iskola hagyományait követő szituációs dokumentumfilm lehetőségét is benne látja, de az sem elképzelhetetlen, hogy más, a fikciós elemeket még erősebben használó alkotás vagy alkotások születhetnek majd. Hogy valójában mit enged meg majd a nyersanyag - amiből készül bőven -, majd az expedíció után derül ki, tudtuk meg az Inforg Stúdió vezetőjétől, aki azt is elmondta, hogy a Mars-film kapcsán szemlés megjelenésben gondolkodik, a dokus vagy a kísérleti szekcióban.

A közel kéthetes kísérlet résztvevőinek blogbejegyzései szerint alapvető problémákkal kell megküzdeniük. A többi résztvevőhöz képest az Űrcowboyok-generációhoz tartozó Hirsch Tibor például arról számol be, hogy lévén szakállas, Mr Bean karakterét leköröző paródiát előadva sikerül csak sisakba zárt viszkető arcát megvakarnia. Természetesen egy filmesztéta számára a Mars-expedíció szimulálása is számos további filmes utalást rejt magában a spagetti westernektől a Monty Pythonig.
 
További infó:


Címkék

filmtörténet