Bakaruhában (1957)

Fehér Imre

2004. május 11. - filmhu
Fehér Imre 1957-es filmje, a Bakaruhában bekerült a “legjobb magyar 12” közönség-listájára. Örvendetes fejlemény, még akkor is, ha az a gyanúm, a nagyközönség nem ismeri, nem emlékszik már erre a filmre, tehát nagyon is kérdéses (jó lenne megtudni) hányan szavaztak egy – sajnos – elfelejtett remeklésre.
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok
Fehér Imrét (1926-1975) - épp a Bakaruhában sikerének köszönhetően - fiatalon a legnagyobb tehetségek közé számították vagy inkább remélték. Utána talán épp a nagy várakozás tette görcsössé: utóbb egyetlen filmmel sem tudta igazolni a tehetségét, sőt egy-két szinte példaértékűen gyenge, hamis filmmel okozott fájó csalódást.

A Bakaruhában maradandó alkotás. Hunyady Sándor elbeszéléséből készült, Hubay Miklós írta belőle a magyar filmtörténet egyik legjobban szőtt forgatókönyvét. Mai szemmel (és a naprakész “mai szem” gyakran keveset meglátó szem a moziban) avíttas, régimódi történet az első világháború békés hátországából, a múlttá vált régi Pestről (Óbudáról), és egy szabadságos katona meg egy cselédlány vasárnapi szerelméről (“Sunday romance”, “Un amour de dimanche” – angol és francia lexikonokban ilyen címmel keresendő). A naiv és romantikus találkozás valójában illúzióromboló és cinikus találkozás. A cselédlány (Bara Margit) későn döbben rá, hogy az egyszerű “baka” (Darvas Iván) civilben újságíró, és gazdáinak sakk- meg kártyapartnere. Hunyady Sándor ebben és több más elbeszélésében anekdotikus véletlenre, tévedésre vagy ártatlannak tetsző hazugságok csattanójára bízta hőseinek téveteg sorsát. Nagyszerűen bánt ezzel a novella-típussal, éles részvétű, kegyetlen helyzet- és jellemrajzot nyújtott.

Az író szövegtechnikáját a rendezőnek a vizualitás, a filmhangulat-teremtés eszközeivel kellett helyettesítenie. Nem véletlenül használom ezt a szót: szembeszökő a film hangulatteremtő varázsa. Szűkös, kicsiny, jelennek élő, de nem gonosz világot teremt a Bakaruhában rendezője. Itt pontos és tévedhetetlen karakterekre, helyzetrajzra és az egész háttér nem oly könnyű fölfestésére volt szükség, hogy a hangulat bekebelezze az anekdotikus történetet, a kort, az évszámot, amikor játszódik – és mára azt az évszámot, amikor elkészült.

A filmet 1957 május elsején mutatták be. Kevéssé illett ez a finom szövetű alkotás a daliásan újranyomuló korszakba. Badal János, a fiatal operatőr nemsokára Párizsban folytatja pályáját, tízegynéhány év multán Jacques Tati Playtime-jának lesz alkotótársa. A főszereplő, Darvas Iván még májusban börtönbe kerül, és kiszabadulásáig ez a csendes film is eltűnik a mozikból.

A Bakaruhában már az 1966-os szavazáson a “legjobb 12” közé került (párhuzamos közönségszavazás akkor nem volt.) Azóta kicsit még a kritikusok is megfeledkeznek róla, holott az egész magyar filmtörténet egyik leggondosabban megmunkált, legerősebb hangulatú, legtisztább alkotásainak egyike.

Szavazócédulák vagy jótékony listaszerkesztés - szeretném elhinni, hogy a közönség negyven év múltán is emlékezik rá.
 
Szerző: Bikácsy Gergely



Csinos nő. Az a szexisen hervadó fajta.

Rendező Szabó István
Szereplők Cserhalmi György (Hans Miklas)
Krystyna Janda (Barbara Brukner)
Klaus Maria Brandauer (Hendrik Höfgen)
Rolf Hoppe (Tábornagy)
Karin Boyd (Juliette Martens)
ScotyPipec - 2012. május 18. 15:28

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Jó, de ezen a filmen nem volt utómunka. :-) És ki mondta egy szóval is, hogy Eszterházy lenyúlása nem problémás? forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum
Vedd meg!