Ha megjön József (1975)

A sajátos háromszögtörténet egyik tagja tehát mindvégig távol van, legfeljebb képeslapok adnak róla hírt, mégis az ő személye, illetve a távollétéből fakadó lélektani állapot motiválja és erősíti fel Mari és anyósa konfliktusát. A kényszerű várakozás és főképp a kényszerű összezártság feltartóztathatatlanul vezet a szituációba kódolt konfliktushoz: az anyós árgus szemekkel figyeli menye magatartását, a fia helyett is gyanakvó féltékenységgel ügyel hűségére, méghozzá okkal. Mari ugyanis nem tud mit kezdeni a várakozással, nyomasztja a “rendes feleség” szerepét rákényszerítő anyós jelenléte, lázad, rombol, vagdalkozik maga körül. A helyzet sokrétűsége elsősorban a lány személyiségéből fakad: Mari ösztönös és kétségbeesett lázadása bizonytalanságot és szeretetvágyat takar, ezt a szeretetet azonban igen nehéz megadni számára, mivel öntörvényű, a gondoskodást, a segítséget nem tűrő, sőt durván elutasító karakter. Viszonya az anyósával ennek megfelelően összetett: érti az asszony fiát védő magatartását, mégis elutasítja; szüksége van gondoskodó szeretetére, mégis visszaél vele. A film igen nehéz lélektani képlet megoldására vállalkozik, amikor Mari látszólag egyértelműen elutasítandó magatartását – hiszen feladja munkahelyét, hűtlen lesz férjéhez, teherbe esik – a szabadság artikulálatlan kiáltásaként értelmezi. Monori Lili játéka és egy sor pontos és ökonomikus epizód mellett a figura lélektani hitelét elsősorban a kitűnő színészi ellenpontként Ruttkai Éva által megformált anyós alakja, pontosabban a menye lázadásával kapcsolatos magatartása teremti meg. Az anyós tűr, a meny lázad – mindegyikük teszi a dolgát, anélkül, hogy mérlegelné tettének súlyát vagy igazát. A két nő végül együtt köszönti a repülőtéren a hazatérő Józsefet. Nincs győztes, mint ahogy morális tanulság sincs. Egyik szereplő sem valamiféle elvont erkölcsi értékrend nevében cselekszik, hanem a saját lehetőségei – és főképp korlátjai szerint.