A ledőlhetetlen torony

Horváth István 1909. október 9-én született az erdélyi Magyarózdon. Szülei földmunkások voltak, ő kezdetben gyárakban, az 1920-as évek közepétől pedig földművesként dolgozott. Irodalmi műveltségét autodidakta módon gyűjtötte magába.
Paraszti őstehetségére Jékely Zoltán figyelt fel, az ő ajánlására közölte első verseit és elbeszéléseit a Pásztortűz, az Erdélyi Helikon és a Termés. 1943-ban Kolozsvárott jelent meg Az én vándorlásom c. verseskötete, 1944-ben pedig Kipergetett magvak c. novelláskötete.
Szemléletére a népi mozgalom ideológiája hatott, műveiben a paraszti munka és kultúra átalakulását ábrázolta. 1945 után a romániai magyar irodalom egyik vezető képviselője, 1945-1953 között a földművesek számára kiadott Falvak népe című hetilapot szerkesztette, majd az Útunk belső munkatársaként dolgozott.
Sorra jelentek meg verseskötetei Kolozsvárott és Bukarestben. A költészet mellett prózaírói munkássága is figyelemre méltó, Magyarózdi toronyalja címmel megírta szülőfalujának lírai monográfiáját, mely 1971-ben Kolozsvárott, 1980-ban pedig Magyarországon, a Helikon Kiadónál jelent meg. A könyv a település történetének leírásán túl színes bemutatása a falu hagyományainak is. Szerepelnek benne hiedelmek, szokások, népi gyógymódok, játékok, balladák, gyermekmondókák.
Horváth Istvánt, leánya szeme láttára, egy ittas belügyi tiszt gázolta halálra Kolozsvárott, 1977. január 5-én.