Örvény

dokumentumfilm 75 perc, HD
színes magyar
nyelv: magyar

Stáb

rendező Szekeres Csaba
  producer Sándor Pál
  operatőr Szekeres Csaba
     
  vágó Kiss Sándor
     
további stábtagok további stábtagok

Szereplők

ifj. Rácz László
  Rácz László
  Rácz Lászlóné Rózsa
  Lénárt Mária
  Lénárt Evelin "Lulu"
     
  Gyártó Hunnia Filmstúdió
     
  bemutató 2010. november 11.
     

Szinopszis

Ott álltunk egy düledező épület előtt. Ő arra gondolt, hogy ez a ház elég ok arra, hogy a gyámügy ne vegye el tőle a gyerekeket, én pedig arra, hogy ez az épület lesz az utolsó csepp a pohárban, amiért mind a hat gyerek állami gondozásba kerül. Az öt éves Lívia és a két éves Armandó csüggött rajta; a fiú a karján, a lány a lábánál. Erzsike rajtuk kívül még kilenc gyereknek adott életet, közülük kettő már "kirepült", nagykorúak.  A két ragaszkodó kicsi szinte teljesen pucér volt. Az anyjuk is állami gondozásból jött, és lehet, hogy Lívia és Armandó is odatartanak. Az örvény beszippantja az embert, könnyen visszarántja a következő életeket is oda, ahonnan a régiek indultak.
Mért van ez?
A hat hónapon át Toldon és környékén forgatott film erre a kérdésre keresi a választ.

Értékelés
 
0 szavazat
kép
orveny
orveny_02
orveny_03

Kapcsolodó cikkek

Linkek

Port.hu
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!
- Elintézem őket.
- Elintéz! Szóval elintézel minket! Tudod, az elődeidben több tisztelet volt!

DOSSZIÉ
Cannes 2012
Magyarok a 65. cannes-i fesztiválon: Stalter Judit, Pálfi György, Divinyi Réka, Dettre Gábor, Szabó Simon, Géczy Dávid és Dombrovszky Linda a Croisette-n. bővebben

Article ikonCannes: Új arcélek

ScotyPipec - 2012. május 18. 15:28

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Jó, de ezen a filmen nem volt utómunka. :-) És ki mondta egy szóval is, hogy Eszterházy lenyúlása nem problémás? forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum
Vedd meg!