6:3 avagy, játszd újra Tutti

90 perc,
vígjáték színes magyar

Stáb

rendező Tímár Péter
  forgatókönyvíró Tímár Péter
  producer Kálomista Gábor
     
  operatőr Szatmári Péter
  vágó Tímár Péter
     
  zene Cseh Tamás
     
további stábtagok további stábtagok

Szereplők

Halmi Cseh Tamás
  Tutti Eperjes Károly
  Borbély Kállai Ferenc
  Béry Kern András
  Helén Szalay Kriszta
     
további szereplők további szereplők

Szinopszis

Az évszázad mérkőzése: az angol-magyar 1953. november 25-én délután negyed négykor kezdődött. Hónapok óra erre várt az ország. Mindenhol a készülékek köré gyülekeztek az emberek, ott is kitettek rádiót, ahol egyébként nem volt szokás az ilyesmi. Hiszen az Aranycsapat lépett pályára, az otthonukban addig veretlen angolok ellen.
Bakáts tér. A kezdőrúgás előtt megjelenik egy férfi, senki sem ismeri, nem tudni honnan jött, de elrontja a szurkolás örömét, mert előre bemondja a gólokat. Minden gólja tutti, magát is így nevezi az egyén: Tutti. Helén, a kitelepítésből éppen visszatért és utcaseprői munkakört betöltő hölgy veszi pártfogásába a különös urat. Helén és Tutti együtt végigszáguldják az angol-magyar mérkőzés Szepesi-féle közvetítésének másfél óráját: italboltból borbélyüzletbe, korabeli húsboltból a Gellért-fürdőbe, egy Kossuth-díjas író budai lakásából át egy presszóba. Mivel az államvédelem is felfigyelt a fickóra, menekülniük kell. Miközben ők hárman, Helén volt vőlegényével, a presszózenész Halmival bujkálnak a rendőrség elől, zajlik az évszázad mérkőzése.
De honnan tudja a gólokat? És mi lesz vele? És mi lesz velünk? Lehet, hogy nem csak a mérkőzés eredményét ismeri?!

Értékelés
 
0 szavazat
kép
Nincs kép
Videó
Nincs videó

Linkek

IMDb
Port.hu
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!
Csinos nő. Az a szexisen hervadó fajta.

DOSSZIÉ
Cannes 2012
Magyarok a 65. cannes-i fesztiválon: Stalter Judit, Pálfi György, Divinyi Réka, Dettre Gábor, Szabó Simon, Géczy Dávid és Dombrovszky Linda a Croisette-n. bővebben

Article ikonCannes: Új arcélek

ScotyPipec - 2012. május 18. 15:28

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Jó, de ezen a filmen nem volt utómunka. :-) És ki mondta egy szóval is, hogy Eszterházy lenyúlása nem problémás? forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum
Vedd meg!