Civil a pályán

90 perc,
vígjáték fekete-fehér magyar

Stáb

rendező Keleti Márton
  író Csillag István , Gulyás Gyula , Szepesi György
  forgatókönyvíró Nóti Károly , Békeffy István
     
  operatőr Illés György
  vágó Zákonyi Sándor
     
  zene Bródy Tamás , Fényes Szabolcs
     

Szereplők

Rácz Pista Soós Imre
  Teleki Jóska Szusza Ferenc
  Teleki Marika Ferrari Violetta
  Dunai százados Görbe János
  Lajos bácsi Gózon Gyula
     
további szereplők további szereplők

Szinopszis

Teleki Jóska az üzem ünnepelt sztár-futballistája, de munkáját elhanyagolja, és így brigádjuk a versenyben lemarad. Emiatt összetűzésbe kerül a jól dolgozó, de a sportot nem szerető Rácz Pistával. Pista azonban megismerkedik Jóska húgával és a kedvéért sportolni kezd. Csakhamar meg is szereti mind a sportot, mind a lányt. Ő lesz a sportfelelős, és példája nyomán - az intéző Bogdán mesterkedései ellenére - egyre több dolgozó kezd aktívan sportolni.

Keleti Márton, a felejthetetlen filmvígjátékok rendezője az 50-es évek elején egymás után készítette az olyan sematikus, osztályharcos vígjátékokat, mint a Civil a pályán. A film főbb szerepeit többek között olyan színészlegendák játsszák mint Soós Imre, Latabár Kálmán, Görbe János és Gózon Gyula.

Értékelés
 
0 szavazat
kép
Nincs kép
Videó
Nincs videó

Linkek

IMDb
Port.hu
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!
- Elintézem őket.
- Elintéz! Szóval elintézel minket! Tudod, az elődeidben több tisztelet volt!

DOSSZIÉ
Cannes 2012
Magyarok a 65. cannes-i fesztiválon: Stalter Judit, Pálfi György, Divinyi Réka, Dettre Gábor, Szabó Simon, Géczy Dávid és Dombrovszky Linda a Croisette-n. bővebben

Article ikonCannes: Új arcélek

ScotyPipec - 2012. május 18. 15:28

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Jó, de ezen a filmen nem volt utómunka. :-) És ki mondta egy szóval is, hogy Eszterházy lenyúlása nem problémás? forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum
Vedd meg!