Fellebbezésnek helye nincs!

"Az ötvenhatosokra kirótt legtöbb halálos ítélet ezzel a mondattal zárult (az akkori szóhasználatban ez úgy szerepel: "a fellebezés lehetősége nélkül"). És nem volt apelláta az özvegyeknek és gyermekeiknek sem. Legtöbben nem csupán a férjüket, illetve apjukat veszítették el végleg. A munkájukról, a barátaikról és sokszor a jövőjükről is le kellett mondaniuk. Majdnem egészen a rendszerváltásig - amit a csaknem 300 kivégzett özvegye közül alig több mint egy tucatnyian értek meg.

Az 1989-es magasztos, szép, a szinte az egész országot egy emberként mozdító ünnepélyes újratemetés némi elégtételt szolgáltatott számukra is. De mi jött azután? Mit hozott életükbe a 12 esztendeje bekövetkezett várva várt pillanat? Hogyan látják saját életüket és a miénket? Mit gondolnak 1956-ról, 1956 utóéletéről ma, amikor a kortársak között részint akkora
a tülekedés, részint pedig a hallgatás és a durva hang?
Évente hivatalos koszorúzások, díjátadások, néha egy-egy születésnap kapcsán megemlékezés, a 301-es parcellában a föld színével meg-egyező betonlapok és a történelemkönyvekben néhány sor.

Ezek a mindenki által ismerhető tények. De az özvegyek ennél többet mondanak. Az özvegyek szavai megfellebbezhetetlenek. De senkit nem köteleznek. Nem úgy, mint annak idején a "bírák" szava."