sex hikaye

A székely-akció

52 perc,
fekete-fehér magyar

Szinopszis

Kis Svájc Nagy-Magyarország területén: gyakorta emlegették így Székelyföldet a 19-20. század fordulója idején. Fekvését, természeti szépségeit tekintve méltán hasonlították az alpesi országhoz. Az életkörülmények viszont még a korabeli Magyarország átlagát sem érték el. Székelyföldön mintha megállt volna az idő. Az elmaradottság, a szegénység mértéke jócskán meghaladta azoknak az erejét, akik tenni akartak, éleszteni próbálták Székelyföld hamvadni látszó tüzét. Egy remény maradt: az állam segítsége. 1902-ben el is indult a nagy gazdaságfejlesztő program, az úgynevezett "székely-akció", Darányi Ignác, Bethlen István és Benedek Elek vezetésével. A Budapesten élő székelyek pl. valóságos mozgalmat indítottak az úgynevezett "székelykérdés" megoldására. Kampányokkal, hangzatos jelmondatokkal irányították és tartották ébren a figyelmet. Mint: "A székelység még csak nagy beteg, de ki lehet gyógyítani. Pár év múlva talán már halott lesz!" A program - bár jelentős eredményeket hozott már indulása után pár évvel - sajnos az első világháború és a trianoni béke miatt nem érte el céljait. Filmünk a száz évvel ezelőtti történéseknek állít emléket.

Értékelés
 
0 szavazat
kép
Nincs kép
Videó
Nincs videó

Linkek

Port.hu
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Rendező Vécsei Márton
Szereplők Tenki Réka (Adél)
Uglár Csaba (Richárd)
Haumann Máté (Trisztán)
Darabont Mikold (Jelena)
Elek Ferenc (ügyvéd)

nka emblema 2012