Időzített bombák

dokumentumfilm 25 perc, video
ismeretterjesztő film fekete-fehér magyar

Stáb

rendező Kocsis Tibor
  forgatókönyvíró Kocsis Tibor
  operatőr Kocsis Tibor
     
     
  Gyártó Flora Film
     
     

Szinopszis

Az Országgyűlés február elsejét a Tisza napjává nyilvánította. Kell is, hogy ne csak a folyó mellett élők emlékezzenek meg minden évben a tragikus évfordulóról. Napihírből tudjuk, hogy a közelmúltban is történt vízszennyezés Romániában, ezúttal a Viso patakon keresztül érkezett a cián a Tiszába. A 2000-es nagybányai ciánszennyezéskor literenként 38 ezer mikrogrammot is elért a tiszai cianidkoncentráció, Ezúttal csak 10-20 mikrogrammot mértek, ami a határérték alatt maradt, de a folyó ismét veszélybe került. Emlékszünk, a 2000. január 30-i Nagybánya melletti szennyezés következtében több mint ezer tonna hal pusztult el a Szamoson és a Tiszán. E film arra mutat rá, hogy időzített bombaként mi minden fenyegeti a fokozott ipari tevékenységen túl folyóinkat, főként a Tiszát.

Kevesen tudják, hány kisebb ökológiai katasztrófa érte és éri folyamatosan a Tiszát. Kocsis Tibor rendező, végigjárta és dokumentálta a Tisza vízgyűjtőjének veszélyforrásait. A film kiemelten foglalkozik Romániával, de szlovákiai és magyarországi szennyezők is megjelennek, működő és bezárt bányák, azok zagytározói, papírgyárak, vegyi üzemek és olajfeldolgozók. A felelőtlen emberi tevékenység hatására a Kárpát-medence finom környezeti egyensúlya már több helyen felborult. De vannak még fel nem robbant ökológiai időzített bombák, melyek a 2000-es tiszaihoz hasonló katasztrofális következményeket okozhatnak. A film ezekre hívja fel a figyelmet.

Cselekmény címkék

szennyezés, tisza
Értékelés
 
0 szavazat
kép
Nincs kép
videók
Nincs videó

Linkek

Port.hu
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!
- Elintézem őket.
- Elintéz! Szóval elintézel minket! Tudod, az elődeidben több tisztelet volt!

DOSSZIÉ
Cannes 2012
Magyarok a 65. cannes-i fesztiválon: Stalter Judit, Pálfi György, Divinyi Réka, Dettre Gábor, Szabó Simon, Géczy Dávid és Dombrovszky Linda a Croisette-n. bővebben

Article ikonCannes: Új arcélek

ScotyPipec - 2012. május 18. 15:28

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Jó, de ezen a filmen nem volt utómunka. :-) És ki mondta egy szóval is, hogy Eszterházy lenyúlása nem problémás? forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum
Vedd meg!