1956 nyomában

dokumentumfilm
fekete-fehér magyar

Szinopszis

1956. október 23-án a magyar nemzet felkelt, hogy kitörje magát a szovjet rezsim szorításából, melynek uralma egész Kelet-Európára (az ún. szovjet blokkra) rátelepedett a második világháború után. Ez volt az első forradalom, amely Moszkva hatalma ellen szegült, s Nagy Imre a rádióban bejelentette az új kormány megalakulását.
A tíz perces archív anyagban, amely a forradalom legelső napján készült, Mikó József operatőr rögzítette a győzedelmesen felvonuló javarészt főiskolás fiatalok haladását Budapest utcáin. Ők voltak az a csoport, amely kirobbantotta a forradalmat. A Margit hídon csatlakozott Mikóhoz Hajdú László. Immár két kamerával, a Bem tér felé igyekeztek, ahol a diákok nagy ünnepségre készültek.
Amit ezeken a képsorokon látunk, az még a boldog pillanatai az alig egy hónapon belül brutálisan letört forradalomnak. A szovjetek közbe avatkoztak, hadsereg bevonult tankjaikon, és visszaállított a kommunista uralmat. Mivel a nyugati országok nem siettek a szabadságért kiáltó ország segítségére, a magyar történelem sötét fejezete kezdődött, amelyet véres megtorlások, koncepciós perek és kivégzések jellemeztek. E képsorok egy részét később a forradalom főbb alakjai ellen használták fel.
Ugyancsak nem láthatjuk a forradalom veszélyes pillanatait, tűzharcokat, az utcákon heverő hullákat. Másrészt a forradalom túlkapásaira sem vethetünk pillantást: olyan atrocitásokra, amikor a forradalom résztvevői felakasztották az ÁVÓ embereit, valamint törvényvégrehajtó szervek alkalmazottait. A nemzeti összefogás további pillanatai is láthatatlanok: mint amikor vidéki parasztok érkeztek szekereken a fővárosba, hogy ingyen élelmet osztogassanak a felkelőknek. Zsigmond Vilmos rögzített ilyen pillanatokat - visszataszítókat és örömtelieket egyaránt. Egészen Tokajig is eljutott, a miskolci rádió stúdiójában pedig jelen volt, amikor a bemondó több nyelven bejelentette a szovjet csapatok bevonulását az országhatáron.
1956 különleges pontja a történelemnek: mielőtt a
Televízión közvetítették, itt van egy forradalom, amelyet részletesen megőriztek a celluloid-szalagon. Becslések szerint huszonöt-harminc operatőr ment ki az utcákra filmezni az eseményeket. Többségük magától ment - habár tartottak egy értekezletet a Hunnia Filmstúdióban annak egyeztetésére, hogy pontosan ki hova menjen.
Nyikita Hruscsov állítólag azt mondta: "Ha körülbelül tíz magyar írót agyonlőnek a megfelelő pillanatban, a forradalom nem történt volna meg". Hasonlóképp, ha ezek az operatőrök nem mennek ki az utcákra, akkor nem ismerhetnénk a forradalmat képekről.
Mégis, majdnem itt tartunk: 1956 ötvenedik évfordulójára emlékezve az ARIFF mindössze a forradalom boldogságos pillanataira tud emlékezni ezzel a tíz perces képsorral. Ez az egyetlen archív anyag, amelyet a Magyar Nemzeti Filmarchívum a Fesztivál rendelkezésére bocsátott nyilvános vetítésre.

Értékelés
 
0 szavazat
kép
Nincs kép
Videó
Nincs videó

Linkek

Port.hu
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!
- Elintézem őket.
- Elintéz! Szóval elintézel minket! Tudod, az elődeidben több tisztelet volt!

DOSSZIÉ
Cannes 2012
Magyarok a 65. cannes-i fesztiválon: Stalter Judit, Pálfi György, Divinyi Réka, Dettre Gábor, Szabó Simon, Géczy Dávid és Dombrovszky Linda a Croisette-n. bővebben

Article ikonCannes: Új arcélek

ScotyPipec - 2012. május 18. 15:28

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Jó, de ezen a filmen nem volt utómunka. :-) És ki mondta egy szóval is, hogy Eszterházy lenyúlása nem problémás? forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum
Vedd meg!