David Yengibarjan

 

zene, színész

Életrajz

David Yengibarjan 1976-ban született Jerevánban, Örményországban. Itt ismerkedett meg a harmonikával, 1995-óta él Budapesten, de művészetét szerte a világban ismerik és elismerik. Fellépett több színházi produkcióban, muzsikált Lukáts Andor "Portugál" című filmjében, Joseph Sargent "Bűn és bűnhődésében". A "Holstein Lovers" című filmben - amelynek zenéjét Snétberger Ferenc szerezte - együtt játszott Snétberger Ferenccel és a kitűnő nagybőgőssel, Barcza Horváth Józseffel, akivel itt alapozta meg azóta is tartó mély emberi és szakmai barátságát. Zeneszerzője volt Farkas György "Vérvonal", Fésös András "Street, Heart, Beat", Szőke András "Három" című, illetve Sas Tamás: "Szerelemtől sújtva" című filmjeinek. Fellépésein saját szerzeményeit játssza - ez az örmény népzene, az argentín tangó, illetve Astor Piazzolla zenei világának ötvözete. Játszott számos jazz- és folkformációban is. Budapesten többször lépett fel a Fonóban, a Merlin Színházban, a Trafóban, a Szkéné Színházban, a Vistában és a Matáv Zeneházban. Hallhatta a közönség egyebek közt Párizsban, Londonban, Amszterdamban, a Terschelling-szigeten, Bécsben, az Edinburgh-i Színházi és Zenei Fesztiválon. 2001-ben Prágában az Archa Divadlo-ban Snétberger Ferenc és Barcza Horváth József társaságában lépett fel a Khamaro Roma fesztiválon, szólóban vendégszerepelt egy, Milos Forman fiai által rendezett színdarbban. Fellépett Marozsán Erika (ének) és Lázár Zsigmond (hegedű) társaságában a "Gloomy Sunday" (azaz a Szomorú vasárnap) című film tiszteletére rendezett fesztiválon Kölnben a Flora kastélyban. 1999-ben alakította meg a nevét viselő triót, arra törekedve, hogy ötvözze az argentin tangó, az azt megújító Astor Piazzolla és a különféle népzenék világát. A trió több személyi átalakulást követően Barcza Horváth József bőgőssel és Juhász Gábor gitárossal vette fel első lemezét. 2002-től a zenekarban David Yengibarjan új társai bőgőn Egri János, gitáron pedig Botos József.

Filmográfia

zene
 
2010 Látogatás
2007 Mellbevágó
2002 Arlequin
Jancsó forgat
Szerelemtől sújtva

 

Referencia

kép
Nincs kép
videók
Nincs videó

Műfajok

dráma krimi portréfilm thriller
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Linkek

Port.hu
- Elintézem őket.
- Elintéz! Szóval elintézel minket! Tudod, az elődeidben több tisztelet volt!

Rendező Vécsei Márton
Szereplők Tenki Réka (Adél)
Uglár Csaba (Richárd)
Haumann Máté (Trisztán)
Darabont Mikold (Jelena)
Elek Ferenc (ügyvéd)
DOSSZIÉ
Cannes 2012
Magyarok a 65. cannes-i fesztiválon: Stalter Judit, Pálfi György, Divinyi Réka, Dettre Gábor, Szabó Simon, Géczy Dávid és Dombrovszky Linda a Croisette-n. bővebben

Article ikonCannes: Új arcélek

ScotyPipec - 2012. május 18. 15:28

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Jó, de ezen a filmen nem volt utómunka. :-) És ki mondta egy szóval is, hogy Eszterházy lenyúlása nem problémás? forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum