Eisemann Mihály

113 ( )

 

zene, író

Életrajz

Eisemann Mihály karmester, zeneszerző, a könnyűzene kiváló művelője 1898. június 19-én született a Bács megyei Paripáson. A Zeneakadémián Kodály, Weiner és Siklós tanítványa volt. Mivel a diploma megszerzése után karmesteri szerződést nem kapott, a Várnegyedben helyezkedett el - kávéházi zongoristaként. Itt született legnagyobb sikerű operettje, a Bástyasétány 77, amely több mint ezerötszáz előadást ért meg Magyarországon. Első operettjét, a Miss Amerikát 1929-ben mutatta be a Fővárosi Operettszínház. A szövegkönyvet Szilágyi László írta, aki a színpadi hatások kiváló ismerője volt, és később több operettben is együtt dolgoztak. Eisemann karrierje ettől kezdve töretlenül ívelt felfelé. Az Egy csók és más semmi, az Én és a kisöcsém, a Köszönöm, hogy imádott című dalai örökzöld slágerek lettek. Élete folyamán (1966-ban halt meg) harminc operettet írt. Azoknak a komponistáknak az élvonalához tartozott, akik a bécsi operettet naggyá és pestivé tették, s akik nálunk is meghonosították a modern, dzsesszes hangzást.

Filmográfia

zene
 
1999 Hippolyt
1974 Bástyasétány '74
1943 Heten, mint a gonoszok
Makrancos hölgy
1941 Édes ellenfél
Egy csók és más semmi
1939 A miniszter barátja
Vadrózsa
1933 Kísértetek vonata
1931 Hyppolit a lakáj
író
 
Fekete Péter

 

Referencia

kép
Nincs kép
videók
Nincs videó

Műfajok

kaland szatíra színházi felvétel vígjáték
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Linkek

Port.hu
- Elintézem őket.
- Elintéz! Szóval elintézel minket! Tudod, az elődeidben több tisztelet volt!

DOSSZIÉ
Cannes 2012
Magyarok a 65. cannes-i fesztiválon: Stalter Judit, Pálfi György, Divinyi Réka, Dettre Gábor, Szabó Simon, Géczy Dávid és Dombrovszky Linda a Croisette-n. bővebben

Article ikonCannes: Új arcélek

ScotyPipec - 2012. május 18. 15:28

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Jó, de ezen a filmen nem volt utómunka. :-) És ki mondta egy szóval is, hogy Eszterházy lenyúlása nem problémás? forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum