Dokumentumfilmek vitája

„Az emberi szenvedés áradata”

2007. február 02. - Kiss Viktória Réka
Dokumentumfilmek vitája
A zsűri felettébb elégedett volt az idei dokumentumfilm-terméssel, úgy találták, jobbak, mint a játékfilmek. Tematikailag ugyan nem túl széles a választék, az ítészek mégis lelkesen mutatták be a sok izgalmas, karakteres, erős munkát.

Döbbenetesen erősnek találták a mezőnyt
Karátson Gábor és Csukás Sándor


A dokumentumfilmes zsűri tagjai idén: Karátson Gábor író, festő, Csillag Ádám filmrendező és Csukás Sándor operatőr. Az ítészek nagyon elégedettek voltak a mezőnnyel, döbbenetesen erősnek találták. Karátson, a zsűri elnöke azt mondta, az emberi szenvedés áradata az idei termés, amely széles tárházát vonultatja fel a nyomorúság különböző formáit megörökítő eszközöknek. A mezőnyön belül nagyjából három kategória különíthető el: az ‘56-os filmek, a zsidófilmek és a fogyatékos emberekről szóló filmek. Szerinte jobbak ma a magyar dokumentumfilmek, mint a játékfilmek. Ezzel együtt általában jellemző a műfaji határok bolygatása, több alkotó játékfilmes elemekkel dolgozott, néhányan klasszikus, sokszor rendezett jelenetekkel, történetmeséléssel operáltak, de ezt a zsűri egyáltalán nem negatívumnak fogta fel.

Karátson, a zsűri elnöke azt mondta, az emberi szenvedés áradata az idei termés
Csukás Sándor kiemelte, hogy körülbelül a filmeknek a negyede úgy készült, hogy ugyanaz a személy volt a rendező, mint az operatőr. A fényképezés szempontjából kritizáltak több filmet is, de Csukás azt mondta, legtöbbjük tartalmilag így is olyan erős, hogy ő sokszor elsiklott a vizuális problémák felett. Ezen egy-két általános vonástól eltekintve sajnos az érdeklődők kevéssé kaptak átfogó véleményt, rálátást. Inkább csak katalógusként funkcionált ez a “beszélgetés”. Mivel a termet megtöltötték az izguló filmkészítők, akik arra voltak kíváncsiak, az ő filmjüket milyennek találták, a beszámoló sietős felsorolásra korlátozódott. Volt olyan alkotó is, aki türelmetlen, hangos szavakkal sürgette a zsűrit…

Kiemelkedő dicséretet kapott a Magyarfutball (Muhi András Pires), az Élik az életüket (Zsigmond Dezső), a Zsinagógát vegyenek! (Gellér-Varga Zsuzsanna) és A vagon (Zelki János). Kevés film volt, ami bár csak kis mértékben, de megosztotta a zsűri véleményét, ilyen volt például a Falusi románc (Bódis Kriszta). Az operatőri munka szempontjából a legnagyobb tetszést a Jel a világ számára (Mohi Sándor) és a már említett Élik az életüket aratta.

fotó: Szandtner Dániel




Címkék

beszámoló , szemle 38
Arról szavazzunk, hogy lehetünk-e keményebbek!

Blog Ajánló
origo - 2010. szeptember 01. 14:26

A plakáttal csak hazudni lehet

Kenczler Márton tervezi most a legkarakteresebb filmplakátokat Magyarországon. A fiatal grafikus elmesélte, hogy mit szoktak elszúrni leggyakrabban a filmplakátokon, mennyire bosszantó, ha nem fogadják el egy tervét, hogyan lehet hazudni egy plakáttal, és milyen az, amikor Fenyő Iván és Árpa Attila is beleszól az ember munkájába. A plakáttal csak hazudni lehet
filmvilág blog - 2010. szeptember 01. 14:35

Diplomatavadászok a Dunán

Summa summarum: Murphy törvénye, mely szerint, ami elromolhat, az el is romlik, hatványozottan érvényes a hazai szappanoperákra. Nincs ez másként a Duna TV legújabb, Diplomatavadász című 20 perces epizódokból álló csodájával sem; de ne legyünk igazságtalanok, a hír, mely szerint az Álom.net című opusért felelős direktor hozza majd tető alá, alaposan megelőzte – pozitív fejlemény, hogy ennek tükrében sokkalta rosszabb dolgokra számítottunk annál, mint ami a sorozat 2x20 perces pilotjában történt. Diplomatavadászok a Dunán
- 2010. szeptember 01. 14:34

Szeretnénk Írországba menni!

Szóval 2 ötletünk volt arra, hogyan sűrítsünk 1 percbe klasszikusokat. Minden nehézség ellenére, a legnagyobb öröm tényleg az volt, hogy újra összehozott bennünket! Szeretnénk Írországba menni!
szavazz!

Melyik film bemutatóját várod a legjobban?

Mundruczó Kornél: Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv
Kocsis Ágnes: Pál Adrienn
Fliegauf Benedek: Womb
Miklauzic Bence: A Zöld sárkány gyermekei
Dyga Zsombor: Utolér
Vécsei Márton: Diamond Club
Rudolf Péter: Üvegtigris 3
Tímár Péter: Zimmer Feri 2
Török Ferenc: Isztambul
Elek Judit: Visszatérés
Deák Krisztina: Aglaja
Tarr Béla: A torinói ló
Best of