Ötéves a Nisi Masa

„Turisták” forgatókönyvíró pályázat – túl a hazai fordulón

Párizsban lezajlott a Nisi Masa európai fiatal-filmes szervezet workshoppal és szemináriumokkal egybekötött találkozója. A napokban zárult le a Nisi Masa által kiírt, „Turisták” elnevezésű forgatókönyvíró pályázat magyarországi fordulója is.  A Nisi Masa-ról a szervezet magyar képviselőjével, Deák Dániellel beszélgettünk, aki „civilben” az ELTE negyedéves, filmelmélet szakos hallgatója.

filmhu: Milyenek lettek a magyar művek?

Deák Dániel: 25 pályamű érkezett, sok remek ötlettel, mégis a leggyakoribb hibákat meg kell említenem: az írások többségénél a szerző egy nagyjátékfilm tartalmát akarta begyömöszölni egy kisjátékfilm időkeretébe, illetve sok pályázat inkább hangjátékként lenne értékelhető. Kevés, ha egy filmben csak beszélnek, és a kép nem indokolja a történetet, illetve a történet nem indokolja a képi megjelenítést. Ebből a huszonötből kellett kiválasztani azt az egyet, amelyet a nemzetközi zsűri elé küldhettünk. Országonként ugyanis egy-három pályamű küldhető tovább, mi idén egyet továbbíthatunk, amíg a nagyobb lakosságú nyelvterületek – az arányoknak megfelelően – kettőt-hármat küldhetnek országonként.

filmhu: Novemberben várható döntés a „Turisták”-ról. Mi történik azután?

D.D.: Idén Helsinkiben ül össze a nemzetközi zsűri, hogy döntsön a 3 nyertes műről; az első helyezett 15.700 eurót kap a film elkészítésére,  a második-harmadik pedig 4000-4000 euró támogatásban részesül. A díjazottak egy francia rövidfilm-gyártó cég (GREC), valamint a Nisi Masa segítségével meg is kezdhetik megvalósítani filmjeiket. A zsűri által kiválasztott legjobb 12 forgatókönyv szerzője továbbá meghívást kap egy filmfesztivál keretében lezajló workshopra, amelynek idei helyszínéről még nem született végleges döntés.
 
filmhu: Milyen szereped volt a pályázat és a párizsi találkozó lebonyolításában?

D.D.: A találkozó és a pályázat két külön téma. Magam is szívesen pályáztam volna egy forgatókönyvvel, de sajnos ezt szervezőként természetesen nem tehettem meg. Idén én lettem a pályázat projektvezetője. A párizsi, születésnapi találkozón az országot öt társammal együtt képviseltük. Közel nyolcvan európai fiatallal találkoztunk, velük együtt ünnepeltük a szervezet ötödik születésnapját – miközben különböző workshopokon vettünk részt.

filmhu:  A workshopok témája is összefügg a forgatókönyvíró-pályázat témaadó címével?

D.D.: Nem, ezek teljesen függetlenek egymástól. A találkozón a résztvevők három workshop közül választhattak. Az első, a  „Kinokabaret” egész Európában elterjedt fiatal-filmes mozgalom: 72  óra alatt kell egy adott ötletet, témát kitalálni, leforgatni és megvágni. Magyarországról talán csak a szekszárdi 24 órás filmfesztivált tudnám megemlíteni, mint hasonló kezdeményezést. A másik választási lehetőség a „Twenty Visions of Paris” elnevezésű projekt volt; aki erre jelentkezett – ahogyan én és Áprily Zoltán barátom is –, annak a húsz párizsi kerület közül kellett egyet választania. Nekünk, Zolival a Champs-Élysées kerület jutott – nem volt könnyű feladat a néha már unalomig ismert és filmezett részeket feldolgozni. A harmadik workshop pedig egy forgatókönyvírói maraton volt, a „tolmács” szó köré kellett történetet keríteni negyvennyolc óra alatt.
 

Alulról építkezik

D.D.: Legfőbb célkitűzésünk lehetőséget biztosítani olyan fiatal filmeseknek, akiket a forgatókönyvírás különösen érdekel. Az idei pályázat egyik fontos tanulsága, hogy a kiírásban világosabban meg kell fogalmaznunk, milyen munkákat várunk, milyen forgatókönyveket tartunk jónak. A forgatókönyvírás szabályrendszerét meg kell ismerni, mert ez is egy szakma, amely pontosságot és alázatot kíván, hasonlóan például a mérnöki foglalkozáshoz. Nincs ember a magyar filmszakmában jelenleg, aki le merné tagadni, hogy súlyos hiányosságaink vannak a forgatókönyvírás terén. Ennek egyik oka, hogy az 1960-as években világszerte a rendezőcentrikus szemlélet dominált. Nálunk ez azt eredményezte, hogy a forgatókönyvírás mint különálló szakma nem fejlődött ki, hanem a rendező, és a kortárs irodalom első vonala írta a forgatókönyveket, hol kitűnő könyveket létrehozva, hol meg teljes kudarcokat produkálva. Sajnos máig nincs igazi forgatókönyvíró-képzés az egyetemeken.
 
filmhu: Szervez-e oktatást a szervezet?

D.D.: A Nisi Masánál, mint alulról építkező, „félprofi-félamatőr” szervezetnél jellemző, hogy a tagok igen különböző szinten állnak szakmai tudásukat illetően – így tehát a forgatókönyírás terén is. Éppen ezért örvendetes lenne, ha minél több olyan eseményt tudnánk szervezni, amelyben egymástól, vagy rangos szakemberektől tanulhatnánk – sajnos azonban ennek megvalósulása nagyrészt pénzkérdés. Létezik egyébként a Nisi Masának egy fizetős forgatókönyvíró-iskolája, amelyben egy éven keresztül rendezők és forgatókönyvírók foglalkoznak a jelentkezőkkel – ezt idén is meghirdette a szervezet. A párizsihoz hasonló találkozókon ilyen mélységű oktatásra nincs idő.
Most például a film és az európai identitás alapvető kérdéseit kíséreltük megvitatni, mint például: van- e szüksége a multikulturális Európának a mozira? Az előadás egyik vendége Stephen Frears volt, akinek a Gyönyörű mocsokságok (Dirty Pretty Things) című filmje is ezt a kérdést járja körül. A másik előadás workshopok munkaszemléletéről szólt, tehát  mennyiben más külföldön, egy zárt közösségben dolgozni, mint otthon filmezni.
 
filmhu: Mennyire ismertek a magyarok Párizsban?

D.D.: Ami a Nisi Masát illeti, a magyar szervezetnek nagy a respektje, már csak azért is, mert az első (2001-es) pályázatnak is magyar nyertese volt. Tóth Barnabás Vonaton című opusa könnyed, jó hangulatú film, minden vetítésén nagy sikert arat. Egy finn és egy magyar fiú kommunikációs nehézségeiről szól: hiába a nyelvi rokonság nem találnak közös nyelvet, a magyar németül, a finn angolul próbálja megértetni magát, mígnem a végén, búcsúzáskor ott a csattanó: mindketten kitűnően tudnak franciául. Ami a magyar filmművészetet illeti, azt tapasztaltam, hogy a franciák ismernek és számon tartanak néhány magyar rendezőt, például Pálfi György új filmjének, a  Taxidermianak a poszterét nagyon sok helyen láttam, és többen megkérdezték: ez a Hukkle rendezőjének új filmje? Azonban egyelőre nem igazán ismerik Nyugat-Európában a közép-európai film kategóriáját, inkább kelet-európainak tartanak bennünket a lengyelekkel, csehekkel együtt. Mi pedig inkább nyugatiak lennénk, holott az igazság most is középen van.