2023. 12. 13. filmhu

A Sundance Filmfesztiválon folytatja hódító útját a 27

Buda Flóra Anna filmje a jubileumát ünneplő fesztiválon versenyez

Az USA legnagyobb függetlenfilm fesztiválja, a Sundance válogatta be versenyprogramjába Buda Flóra Anna animációját. Az Arany Pálmával kitüntetett 27 kilenc másik nemzetközi animációval került a rangos seregszemle szelekciójába.

A jubileumi 40. Sundance tegnap jelentette be rövidfilmes programját. Idén rekordszámú nevezés érkezett a szekcióba, 12 098-n szerettek volna rövidfilmjükkel részt venni a fesztiválon, az szelekció után végül huszonkét ország képviselteti magát ötvenhárom rövidfilmmel - olvashatjuk a Variety oldalán, ahol elérhető a teljes versenyprogram.

Buda Flóra Anna munkája, amely kilenc másik rövid animációval mérettetik meg, a szekcióban lesz több amerikai alkotás, de akad kanadai, némi, brazil, lengyel, svájci és észt alkotás is. De a 27 már eddig is elképesztő sikersorozatot produkált: májusban a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a rövidfilmek versenyében elnyerte az Arany Pálmát, júniusban az Annecy Kristályt érdemelte ki a 47. Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon, a budapesti 11. Friss Hús fesztiválon megkapta a legjobb magyar animációs filmnek járó elismerést, Szarajevóban is a legjobb rövidfilm lett, és jelölték az Európai Filmdíjra is.

 

A fesztivált az év elején, 2024. január 18. és 28. között rendezik meg a Utah állambeli Park Cityben és Salt Lake Cityben, azonban január 25. és 28. között online is elérhetőek lesznek filmválogatások. Akár csak számos más fesztivál, az elmúlt években a Sundance is küzdött a világjárvány okozta nehézségekkel, ezért 2021-bem és 2022-ben kénytelen voltak online megrendezni az eseményt.

Interjúnk a rendezővel a Cannes-i díj előtt

Buda Flóra Anna: Egy pornóra adaptált fakó bűnügyi tévéfilm hangulatát akartam megidézni

A 27 című animációs film, ami egy fiatal felnőtt történetét meséli el, aki még a szüleivel és öccsével él, és a szűkös lakásból a szexuális fantáziáiba menekül. Buda Flóra Anna rendezővel beszélgettünk a film alapötletéről és személyes vonatkozásairól, és persze arról, hogyan tudta meg, hogy a 27 bekerült a legfontosabb európai filmfesztivál, Cannes-ban megrendezett seregszemle programjába.

 


 

Még több magazin

magazin

Sanyi és a kortársai átláttak a felnőtt világ képmutatásán

Interjú Mikulán Dáviddal és Révész Bálinttal

Mikulán Dávid 12 évvel ezelőtt gördeszkával és egy kamerával járta a várost, amikor belefutott egy csapatnyi gyerekbe, élükön a kilenc éves…

tovább

magazin

Olyan nincs, hogy valaki mindig tehetséges

Interjú Gellért Dorottyával és Ionescu Raullal, az idei Friss Csillagokkal

A Friss Hús szervezői minden évben felhívják a figyelmet két, pályájuk elején járó fiatal színész munkásságára. A Friss Csillag egyszerre…

tovább

Cannes 2024

Május 14. és 25. között rendezik a filmvilág egyik legrangosabb seregszemléjét, a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált. Francis Ford Coppola, Andrea Arnold, David Cronenberg, Jorgosz Lanthimosz, Paolo Sorrentino és Paul Schrader is versenyben van. A Filmhu ismét a helyszínről jelentkezik a legfrissebb beszámolókkal és kritikákkal.

Emma Stone még a saját ujját is levágja egy szerep kedvéért

Ha prostit veszel feleségül, számíts rá, hogy anyád kiborul

Nagy a verseny az idei Palm Dog díjért

a teljes dosszié

Rendezőnők a magyar filmtörténetben

Nők, akik áttörték az üvegplafont, és rendezőkké tudtak válni a sokáig férfiak uralta magyar filmszakmában. Honnan jöttek ezek az úttörő nők? Hogyan jutottak el az első filmjükig? És hogyan folytatódott a pályájuk? Szederkényi Olga exkluzív portrésorozata a kezdetektől a rendszerváltásig új megvilágításba helyezve vizsgálja a magyar filmtörténetet.

Dr. Balázs Mária, aki öt percig gondolkodhatott, hogy lesz-e ő az első magyar filmrendezőnő

Filmhu podcast #88: Szederkényi Olga és a magyar filmrendezőnők

Riedl Klára, a filmrendezőnő, aki “magyar népi filmmel” futott be 1939-ben

a teljes dosszié
 
hirdetés
 
hirdetés
 
Fénykard. Fürgébb és elegánsabb, mint a lézerpuska.

Csillagok háborúja IV: Egy új remény

Oszd meg! Az összes idézet