Print

Pál Békés

 

screenwriter, writer, actor

Biography

Sokoldalú alkotó: prózát, drámát, gyerekkönyveket, hangjátékokat, filmforgatókönyveket ír, fordít. 1956-ban született Budapesten. 1980-ban diplomázott az ELTE bölcsészettudományi karán, magyar-angol-összehasonlító irodalomtörténet szakon. 1980 és1984 között szociológiai felméréseket végző kérdezőbiztosként dolgozott, majd iskolákban tanított magyar irodalmat és angol nyelvet.1992 és 1993 között a New York-i Columbia Egyetem Fulbright ösztöndíjasa volt, majd 1997-ben a University of Iowa vendégeként részt vett az International Writing Program munkájában. 1994-ig szabadúszó író, majd hat évig a Magyar Televízió irodalmi-színházi főszerkesztője, ezt követően ismét szabadúszó. 2003 és 2004 között a Magyar Magic, a nagy-britanniai magyar évad művészeti kurátora. 2005-ben A Nagy Könyv országos olvasásnépszerűsítő program szakmai vezetője. Színdarabjait, adaptációit jelenleg is több budapesti és vidéki színház játssza; novellái, darabjai angol, francia, orosz, lengyel, olasz, cseh, német nyelven jelentek meg; fordította Nabokov, Burgess, Updike, Thurber, Woody Allen, Tom Stoppard műveit. A Vígszínház tizennégy éve tartja műsoron az Össztánc című adaptációját, töretlen sikerrel. Fontosabb színművei: Egy kis térzene (1983), Szegény Lázár (1984), Pincejáték (1986), A női partőrség szeme láttára (1987), A Félőlény (1990), Össztánc (1994), A dzsungel könyve (1996), TÉVÉ-játék (2000), Visz-a-víz! (2002). Díjai: 1992: Az Év Gyermekkönyve, Fitz József Könyvdíj 1998: Déry Jutalom 1999: Soros Alkotói Díj 2000: József Attila-Díj 2006: Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, Hevesi Sándor-díj

Filmography

screenwriter
 
2001 Vademberek
1999 Félválófél
1998 Üstökös
1996 A gyötrelmes gyémánt
1988 A hókirálynő bálja
1987 Dr. Minorka Vidor nagy napja
Minden mesék könyve
writer
 
2005 Ólomálom
Lilla tündér lesz
Kolibri-fészek
Szegény Lázár
actor
 
2002 Csúnya betegség

 

Reference

 

Credited with

Antal Cserna - actor  
Rita Jónás - actor  
Róbert Pajer - director  
Tibor Szakács - actor  
Attila Kaszás - actor  
György Molnár - director  
Piroska Molnár - actor  
Sándor Csukás - director of photography  
Vera Pap - actor  
Ádám Rozgonyi - writer  
Adél Kováts - actor  
Ági Margitai - actor  
Ákos Kertész - dramaturg  
Ákos Kőszegi - actor  
András Gyürky - set designer  
András Schlanger - actor  
András Sólyom - director  
András Szalai - director of photography  
András Vass - actor  
Artúr Kálid - actor  
Balázs Galkó - actor  
Borbála Boldoghy - actor  
Dávid Jánosi - actor  
Dénes Ujlaki - actor  
Endre Harkányi - actor  
Erzsébet Mialkovszky - costume designer  
Eszter Csákányi - actor  
Éva Igó - actor  
Ferenc Grunwalsky - director of photography  
Frigyes Hollósi - actor  
Gábor Görgey - writer  
Gábor Salinger - actor  
György Cserhalmi - actor  
Györgyi Kari - actor  
Győző Szabó - actor  
Gyula Csák - writer  
Hajnal Sellő - editor  
Ilona Kállay - actor  
Iván Kamarás - actor  
János Koós - music  
János Vámosi - music  
József Incze - actor  
József Kerekes - actor  
Judit Schell - actor  
Júlia Sára - director  
Károly Nemcsák - actor  
László Lippai - actor  
Lehel Németh - music  
Lívia Dobák - dramaturg  
Lóránt Mertz - director of photography  
Mari Nyeső - music  
Mária Rigó - editor  
Mária Toldy - music  
Miklós Szurdi - director  
Nóra Tábori - actor  
Pál Kecskeméti - music  
Péter Gárdos - director  
Péter Haumann - actor  
Péter Scherer - actor  
Péter Szalay - director  
Péter Trokán - actor  
Péter Valló - director  
Rita Dévényi - costume designer  
Róbert Bán - screenwriter  
Róbert Koltai - actor  
Sándor Gáspár - actor  
Sára Schilling - editor  
Szabolcs Dani - actor  
Tamás Bank - actor  
Tibor Bucsek - director of photography  
Tibor Gáspár - actor  
Tibor Máthé - director of photography  
Tibor Zalán - writer  
Virág Dőry - costume designer  
Zoltán Bezerédi - actor  
Zoltán Karácsonyi - actor  
Zsolt Juhász - director  

Genres

family drama children adventure portrait comedy
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában ill. a Film in Hungary-n, úgy lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Links

Port.hu


printed from the following address:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |