A Robotálmok stílusát tekintve akár kedves, gyermekeknek szóló animáció is lehetne, ha már az első fél percben nem mutatná meg kíméletlen pontossággal sok felnőtt lerázhatatlannak tűnő régi társát, a magányt. Kutya egyedül él New York egyik tipikus téglafalú házában, esténként videojátékozik, mirelit mac'n'cheese-t melegít a mikrójában, és sürgősen bekapcsolja a tévét, amint meglátja benne tükröződni az üres lakást és saját magát. A nyomorúságos egyedüllétet a szomszéd Szarvas és Tehén boldog párosa erősíti fel; ugyanazt csinálják egyébként, mint Kutya, popcornt esznek és bámulják a tévét, de legalább ketten. Kutya érzi, hogy a kettő az végtelenül több, mint az egy. Ismerjük a mondást, a kutya az ember legjobb barátja, de vajon ki a Robotálmok Kutyájáé? Szerencsére pont jön egy reklám a házi robotbarátról, akit gyorsan meg is rendel.
Nincs éjjele, se nappala, amíg ki nem hozza a marcona GLS futár a hatalmas csomagot, ami sokkal nagyobb és nehezebb, mint maga Kutya, bevonszolni sem tudja rendesen, az összerakásról nem is beszélve. Az alkotók ügyesen előrevetítik a kapcsolat súlyát, amelybe Kutya nem gondol bele az újdonsült legfontosabb játék, a robot okozta eufóriában. Az IKEA bútorösszerakó leírásaiban a nulladik piktogram az, hogy ha egyedül fogsz neki a szerelésnek, bizony nehéz lesz. Próbáljátok meg inkább ketten. Kutya vergődése a robot mázsás végtagjaival és az összeépítési útmutatóval tulajdonképpen egy dühös visszaszólás a bútoráruháznak: persze, hogy könnyebb ketten, de haver, egyedül vagyok, és pont azért veszek valamit, hogy könnyebb legyen. Jelen esetben egy barátot. Aztán lehet, hogy a végén vele sem lesz könnyebb, és lehet, hogy pont az összebútorozás miatt.
Robot életre kel, felidézve Frankensteint, vagy ha nagyon aktuálisak akarunk lenni: a Szegény párákból Bella Baxtert, de a kedves, naiv földönkívüliekhez is hasonlít. Közös bennük, hogy nem tudják, milyen valójában ez a világ az egyének szintjén: könnyen szerzett és könnyen elveszíthető kapcsolatok váltakoznak a végtelen magány érzésével. Robot az ámulattól tátott szájjal, mosolyogva sétál bele az életbe, kézenfogva gazdájával. Kutya legjobb barátja pajkos, mindig jókedvű, kalandvágyó, lelkes, vidám, szerető, ötletes, derűs, akárcsak egy kisgyerek vagy egy csacska kölyökkutya. A régi toposz működik, Kutya vitalitását visszahozza Robot jelenléte, kisugárzása, személyisége. Nem hiányzik a beszélgetés sem, mert a közös popslágerek, a sétálgatás és a tipikusabbnál tipikusabb nagybetűs közös élmények mindent megmutatnak. A barátság és a randizás között félúton görkoriznak, hotdogoznak, csónakáznak, filmet néznek - és az Óz, a nagy varázsló világa Robot visszatérő álma, mondhatni eredetmítosza lesz.
Bádogember egyetlen ellensége a rozsda, és a strandon megtörténik a baj: Robot mozgásképtelenné válik, és túl nehéz, hogy Kutya elvonszolja. Kutya végül otthagyja, hogy egy átvirrasztott éjszaka után visszamenjen megmenteni a kis szerszámos ládával. Eddig tartott az olajozottan boldog mese, mert innentől sajnos Kutya borzalmasan emberivé változik: nem próbálja eléggé megmenteni barátját, aki amíg nem jelentett terhet, mindennél fontosabb volt számára. Árkot ver kettejük közé Kutya beletörődése. A film leghangsúlyosabb motívuma, az idő innentől külön telik, ami eleinte fájdalmas, de lassan megszokott lesz, a kapcsolatuk pedig idővel emlékké halványul.
A halványuló barátságok emlékébe még sokáig lehet kapaszkodni, de az idő visszafordíthatatlanul múlik, és megkopnak a másik iránt táplált érzések. A magány újra felüti a fejét, és kitartás híján másokkal enyhítjük, nem azzal, akivel igazán jó lenne, mert azt most nem lehet megmenteni - akár szó szerint, ahogy a filmben látjuk, akár képletesen. Barátságokra talán kevésbé, párkapcsolatokra inkább jellemző, hogy ha a partnert elzárják a másiktól a problémái, akkor a legkényelmesebb opció a kivárás. Túl regényes a tűzön-vízen át küzdök érted gondolata, helyette könnyű abba a tudatba ringatnunk magunkat, hogy nem kell cselekednünk, majd megint jó lesz. És sajnos ezt a közel sem ideális helyzetet is túl könnyen meg tudjuk szokni. A Robotálmok karaktereivel mélyen átéljük a szakítás okozta fájdalmat, a különválás utáni pótcselekvéseket és a lassú kényszeredett beletörődést, amiből végül valódi megbékélés születik.
A film egyik erőssége a külön töltött idő hosszú és kérlelhetetlen bemutatása, amikor az érzések és a közelség már nem csak külső akadályok miatt változik meg. Egy cetlin még három felkiáltójellel ki van írva a dátum, hogy ekkor és ekkor majd visszaszerzem a barátom, de közben múlnak a napok, majd a hónapok, és az aktualitások, a vízvezeték-szerelő telefonszáma, vagy éppen a Glamour-napok kuponja már előrébb kerül a hűtőn. Ez a normális, eljárt felette az idő. A magány megint felüti a fejét és azt kezelni kell, sürgősen.
Bár a filmben nincs kifejezetten szexualitás, - a legerősebb testi ábrázolás amikor a karakterek megfogják egymás kezét - az ábrázolt barátság érzelmileg mégis eléri a szerelmi kapcsolatok szintjét. Olyan lényeges apróságokat emelnek ki az alkotók, mint hogy Kutya veszít a játékban, de mégis örül Robot sikerének, megijesztik és megvigasztalják egymást, Kutya este lágyan betakarja Robotot, vagy a strandon finoman összefonják a kisujjukat. A film egész világa izgalmas szituációktól hemzseg, amelyek sokszor komikusan, máskor fájdalmas igazságokat megfogalmazva, rendkívül leleményes állati személyiségekkel tartanak tükröt az emberi viselkedésnek.
A robot, aki a tengerparton tölt fél évet, elsodródik Kutya mellől, elsodorja az élet. Kutya is új barátságok között kacsázik, amik ugyanolyan értékűre növik ki magukat, mint ami Robot és közte volt. A visszaemlékezés vagy az újratalálkozás elviselhetetlen lenne, mert a fájdalom azokat érintené, akik azóta melléjük szegődtek, akiket azóta megszerettek és viszontszeretik őket. De egy-egy zene vagy kép óhatatlanul előhív emlékeket, felkavar lelkileg, az a rettegett pillanat pedig különösen, amikor meglátod őt az utcán valaki mással. Dönteni kell, engedsz a nosztalgiának?
A forgatókönyv Sarah Varon azonos című képregényéből készült, a karakterek eredeti ábrázolásmódja nagyrészt megmaradt az animációs filmben is. Kutya és Robot rendkívül színes és néhol ambivalens érzelmi palettája és finom reakciói miatt mélyen átéljük a karakterek legapróbb rezdüléseit is. Pablo Berger (Torremolinos 73 - Szex, hazugság, super 8-as, Blancanieves - Hófehérke, Abrakadabra) első animációs filmje felnőtteknek való mese, amit barátságok és szerelmek előtt, közben és után is érdemes megnézni, átélni, hagyni hogy fájjon és általa újra felfedezni a jelen örömét.
A Robotálmok a 76. Cannes-i Filmfesztiválon debütált, jelölték a legjobb animációs film Oscar-díjára, a magyar mozikban április 25-től látható a Vertigo Média forgalmazásában.
