101-110  /  283

MFFA werkfotó-kiállítás

Sohase mondd, hogy vége! – Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény Alapítvány kiállításán magyar játékfilmek werkfotóit nézhetjük meg a Jövő Házában. bovebben

Elhunyt Gregor József

Hosszan tartó betegségben, 66 éves korában péntek délután elhunyt Gregor József, Kossuth-díjas operaénekes. A hazai énekesgárda egyik legnagyobb büszkesége Sarastrotól (A varázsfuvola) Szilágyi Mihályon keresztül (Hunyadi László) Basilioig (A sevillai borbély) az operatörténet minden fontosabb basszus szólóját elénekelte, utóbbi szerepét egy 1977-es, Szinetár Miklós rendezte tévéfilm is megörökítette. A tévéfilmek mellett filmezett is, feltűnt például Gothár Péter Tiszta Amerika című filmjében. bovebben

Együtt a BBS, a Filmarchívum és a Műcsarnok

Magyar Dezső filmje, az Agitátorok vetítése után mutatták be az alkotásból készült DVD-t. Az október 24-én, kedden 18 órakor a Műcsarnok Előadótermében megrendezett BBS Fórumon megtudhattuk, hogy a két intézmény a Filmarchívummal együttműködve a Stúdió felbecsülhetetlen értékű filmállományát igyekszik elérhetővé tenni, amelynek egyik első lépése az Agitátorok DVD-kiadása. bovebben

Az Agitátorok DVD-n

A DVD a Műcsarnok és a Balázs Béla Stúdió Alapítvány együttműködésével elindított BBS-DVD-sorozat első megjelenése, egyben pedig a kiadók hozzájárulása az 1956-os forradalom 50. évfordulójának megünnepléséhez. A kiadás eszmei hátterét tovább gazdagítja, hogy az Agitátorok egyik első filmes megjelenése Bódy Gábornak, a tragikus körülmények között fiatalon elhunyt filmrendezőnek, aki az idén lenne 60 éves. bovebben

Beszélgetés Kende Jánossal

Jancsó Miklós a ’60-as évek nagy sikereit (Szegénylegények; Csillagosok, katonák) követően döntő lépésre szánja el magát. Soron következő filmjét, a Csend és kiáltást a tapasztalt Somló Tamás helyett egy fiatal, az egyetemről akkor kikerülő operatőrre, Kende Jánosra bízza. A következő huszonöt évben a technikai újításokra teljes mértékben nyitott Kende határozza meg a Jancsó-filmek tereit. bovebben

Jancsó Miklós ismét Kossuth-díjat kapott

Sólyom László köztársasági elnök Kossuth-díjat adományozott a 85 éves Jancsó Miklós filmrendezőnek a Sándor-palota Tükörtermében csütörtökön - adta hírül az MTI. Jancsó Miklós az indoklás szerint az egyetemes és a magyar filmművészet gazdagításában betöltött szerepéért vehette át a Kossuth-díjat, amit 1973 óta immár másodszor kapott meg. bovebben

Magyar filmtörténet online

A magyar filmörökségben hatalmas szellemi energia rejlik. Megbocsáthatatlan bűn lenne eltékozolni. Ha a magyar film elfelejti a múltját, a jövőjét is elveszíti; akkor hiába forgatott Szabó és Jancsó, Radványi és Fábri, Szőts és Máriássy, Ranódy és Huszárik, Gertler és Várkonyi, Makk és Bacsó, Gaál és Kósa, Gothár és Tarr, Jeles és Bódy, és mind a többiek, akik a maguk módján merték nézni a világot. bovebben

Elveszett Paradicsom (1962)

Az egzisztencialista próza, majd a francia és az olasz új hullám nyomán a Megszállottakban jelenik meg először az antihős a magyar filmben, közönyös nagyvárosi kószálóként, flaneur-ként lép be ő is a film történetébe. Kecskéshez hasonló hőst láthattunk korábban is (de Szirtes szeretetteljes humorával és életenergiáival eljátszva sem előtte, sem utána), Benéhez hasonlót még sohasem. bovebben

Petőfi ’73 (1973)

Az Egy őrült éjszaka, az Ékezet és az Egyszeregy rendezőjének, Kardos Ferencnek 1973-ban bemutatott filmje, a Petőfi ’73 bármiféle pozitív vagy negatív felhang nélküli értelemben egyedülálló kísérlet a magyar filmtörténetben. A rendhagyó történelmi filmben – a főcímben közölt felirat szerint – „600 pápai és budapesti diák elképzeli és újraéli Petőfi életét”. bovebben

A 9-es kórterem (1955)

1953-ban fordulat történt a magyar politikában, a reformer Nagy Imre lett a miniszterelnök, és megindult a személyi kultusz és a diktatórikus módszerek lassú, megfontolt, de céltudatos felszámolása. A magyar filmművészet gyorsan reagált a politikában érezhető „enyhülésre”, addig tiltott témák, hangulatok, szellemiség áramlott a szocialista álomgyárrá átalakított, sematikus filmeket ontó filmgyár díszletei közé. Új témát választani azonban mindig könnyebb, mint a stílust megtalálni hozzá. Csakhogy anélkül az új gondolat sem tud igazán új és hiteles lenni. Példa rá A 9-es kórterem. bovebben
101-110  /  283
Csinos nő. Az a szexisen hervadó fajta.

Rendező Szabó István
Szereplők Cserhalmi György (Hans Miklas)
Krystyna Janda (Barbara Brukner)
Klaus Maria Brandauer (Hendrik Höfgen)
Rolf Hoppe (Tábornagy)
Karin Boyd (Juliette Martens)
ScotyPipec - 2012. május 18. 15:28

Pálfi György alkotása meghívást kapott a Cannes-i klasszikusok közé

Jó, de ezen a filmen nem volt utómunka. :-) És ki mondta egy szóval is, hogy Eszterházy lenyúlása nem problémás? forum
v79benno - 2012. május 12. 16:58

Az ajtó

Sajnos nem több, mint szentimentális illusztráció a könyvhöz, egy tévéfilm minőségében. Érthetetlen, hogy sikerült ebből a remek alapanyagból ennyire NEM csinálni filmet... Nehéz is megmondani, m[...] forum
Minovics - 2012. május 1. 17:04

A szerdai gyerek-et támogatja a Media Program

off Miért vettétek le a fórum ajánlót a címlapról? forum