Olivier Assayas-interjú

filmhu: Nem tudom kikerülni a kérdést: mit gondol azokról az eseményekről, amik a napokban Budapesten történnek?

Olivier Assayas: Jártam kinn a Kossuth téren, de nagyon nehéz lenne erről bármit is mondani, mert nem vagyok otthon a magyar politikában. Annyira összetett és egyedi a helyzet, hogy azt hiszem, kívülállóként nem is ítélhetném meg.

filmhu: Ha ugyanez Párizsban történne?

"A francia politikával legalább képben vagyok"

OA: A francia politikával legalább képben vagyok, megérteném a hátterét, a logikáját, a dinamikáját, hogy milyen erők mozgatják, s akkor bizonyosan tudnék véleményt alkotni. A magyar események egy kissé idegenül hatnak számomra.

filmhu: Pedig, ha igaz, magyar gyökerekkel büszkélkedhet.

OA: Az édesanyám magyar volt, gyerekkoromban elég jól beszéltem a nyelvet, ma már inkább csak megértem, amit mondanak. De a filmjeimről, a munkámról biztosan nem tudnék magyarul beszélni, nincsen meg hozzá a szókincsem. Teljesen a gyerekkoromhoz kötődik ez a kultúra, így sajnos, még a magyar filmművészetet is kevéssé ismerem. Jancsót, Tarr Bélát azért nagyra értékelem.

filmhu: A napokban mutatták be a Paris, je t’aime című filmet, amelyikben húsz rendező, köztük az Ön öt perces etűdjét fűzték egy történetbe a szerelmes városról. Nem hiszem, hogy olyan könnyű öt percben elmondani, miért is szereti valaki Párizst. Önnek az volt?

OA: Rövid történeteket kapcsoltak össze, melyek talán a világ bármely városában megtörténhettek volna, csak az apró részletekben, a hangulatokban, tipikus helyszínekben lehetett igazán ráismerni Párizsra.

filmhu: Ön melyik arcát szerette volna bemutatni?

OA: Egyszerűen feladatként fogtam fel a dolgot, hisz egy számomra ismerős helyen, a szomszédomban rögzítettem egy rövid történetet. Azért volt izgalmas, mert rendezői pályafutásom kezdete óta nem készítettem rövidfilmet, és most vissza tudtam lépni ahhoz a hangulathoz, azokhoz a módszerekhez, amiket régen nem használtam.

filmhu: Azt mondják, a rövidfilm a nehezebb műfaj.

OA: Igen, azonnal mutatni kell valamit, ami hatást gyakorol, ugyanakkor kapcsolódási pontot kínál, mind a saját történetvezetésben, mind a nézőhöz. Számomra ez jelentette a kihívást.

filmhu: Szóval, akkor miért is szereti Párizst?

OA:  Nem csak Párizst, nagyon sok várost szeretek a világon. Talán nem ez lenne a helyes kifejezés. Párizs fontos számomra, hiszen itt nőttem fel, itt élek, dolgozok, szeretek, ezt a várost ismerem a legjobban. Elcsépelt, érzelmes kifejezés lenne azt mondani: „Paris je’taime”, nekem ez sokkal inkább arról szólt, hogy filmet készíthettem a városról, ahol élek.

filmhu: A legtöbb filmjében az érzelmeken keresztül beszél az életről.

OA: Azt hiszem, energiáink nagy részét az érzelmeink kötik le. Amik a személyes életünkben történnek, azok a legfontosabb dolgok számunkra az életben. Ugyanakkor ezt másokkal is megosztjuk, meghatározza a többiekhez való viszonyunkat. Ugyanúgy, ahogy mások, én is megpróbálom felfedezni, megismerni önmagam, az apró mozgatórugókat, és ezt elmesélni másoknak is, ami talán bárkinek bármilyen kultúrában ismerős, érdekes lehet. Nem úgy, mint például a francia politika…

filmhu: Ezért részesíti előnyben az intim helyzeteket, a látszólag jelentéktelennek tűnő, mindennapi történéseket?

OA: Rengeteg módja van annak, hogy univerzális témákkal foglalkozzunk, de azt hiszem, igazán ezek a dolgok, az emberi kapcsolatok a meghatározóak. Ugyanakkor a filmjeim jó részt a színészeimről is szólnak. Az, hogy hogyan dolgozunk együtt jelentősen befolyásolja a cselekményt. Ha érzelmekről, kapcsolatokról írok, ez is módot ad arra, hogy a színészeimnek szabad teret adhassak, együtt kereshessünk új válaszokat, s én magam is jobban elmélyüljek az intim hangulat megteremtésében. Ők maguk is sokféleképpen viszonyulnak a megformált figurához, ami jelentősen befolyásolja, hogy merre menjen a film.

filmhu: Szóval Ön nem ilyen szigorú rendező, aki előre meghatároz mindent és végletesen ragaszkodik a dolgokhoz?

OA: Egyáltalán nem, gyakorlatilag forgatás közben is folyamatosan újraírom a könyvet, a párbeszédeket, akár a cselekmény alakulását, hogy az életszerű legyen, ne pedig idegen a karaktertől és az őt megformáló színésztől. Én nem hiszek abban, hogy állandóan kontrollálni kellene azt, amit csinálok, sokkal inkább hagyom megszületni a dolgokat. Szerintem a filmnek nyitottnak kell lenni a való életre, a folyamatos változásra, megújulásra.

filmhu: Egyszer úgy határozta meg, hogy egyszerűen az élet megfigyelése inspirálja filmjeit.

OA: Azt hiszem, bármelyik művész ezt mondaná. A legtöbb alkotó ember – a festőktől a költőkön át a zenészekig – mind-mind ebből táplálkozik. Megfigyelik a körülöttük lévő világot, tapasztalnak, és ezeket a tapasztalásokat helyezik a sajátos, egyéni kontextusaikba. Én talán arra érthettem akkor, hogy vannak, akiket különböző filmek inspirálnak, engem a való élet érdekel. És a művészetet abban az értelemben gondolom érvényesnek, hogy valamilyen értelmet, értéket ad olyan dolgoknak, amik látszólag triviálisnak tűnnek, de tulajdonképpen ezekről szól az életünk.

Igyekszem azokat a dolgokat belevinni a filmekbe, amik engem is megfognak Tiszta

filmhu: Ön elég különös elegyét adja vissza az életnek, legutóbbi filmjeiben mintha összegyúrná a hollywoodi mozikat az ázsiai filmekkel, és egy kicsit a francia újhullámmal, de az avantgarde törekvések is érezhetők bennük.

OA: Igyekszem azokat a dolgokat belevinni a filmekbe, amik engem is megfognak. Az ázsiai mozikban energiát érzek, lüktet bennük a modern dolgok dinamikája. A hollywoodi filmek, nos, hát legtöbbjük rettenetes, mégis megfigyelhetjük bennük azt, hogyan változik a modern világ. Azok is egyfajta valóságot festenek le, ami ugyan nem az enyém, mert én nem ilyesfajta struktúrákban létezem, nem hasonlít az én tapasztalataimra, szóval nem a hagyományos értelemben inspirálnak, de történetvezetésükben, dinamikájukban sok érdekes dolgot elárulnak a valóság különböző rétegeiről. Hollywood kényes téma. A legtöbb történet nem is mostanában íródott, csak elvétve lehet találni olyat köztük, aminek olyan a narratívája, ami az egész film során fenntartja a figyelmet. Szóval ritkán érzed úgy, valami fontosat mondtak közben, vagy egy fontos karaktert ismertél meg vagy súlyos érzelmekről volt szó. Felületesen szórakoztatóak, de semmiképp sem értelmezhetők a tradíciók tekintetében, s a történetből elvész a mondanivaló. Formailag, látványban érdekes megfigyelni a régi formák és a modern képek keveredését, gyakorlatilag újra feltalálják magukat. Minden gyorsan mozog, gyorsan változik, folytonos előretartó mozgás érezhető ki belőlük, de tulajdonképpen nem tartanak sehová. Nem akadémikusak, úgy értem, nem lehet előre megjósolni, hogy milyen lesz majd a vizuális megjelenésük, mert a lényeg abban rejlik, hogy újra meg újra felfedezik a film eszközeit.

filmhu: Korábban dolgozott már kínai színészekkel – a feleségével is – és a következőkben is tervezi.

OA: Többek közt a Tiszta című filmemet Maggie Cheunggal forgattam, dokumentumfilmet készítettem a nagyszerű tajvani rendező, Hou Hsiao-Hsien-ről, és meg jó pár dolog köt Ázsiához. Rengeteg időt töltöttem ott,  egyfajta adok-kapok viszonyban vagyunk, ha mondhatom ezt. Azt ottani tapasztalataim nagyon sokban befolyásolták az azt követő munkáimat. A Boarding Gate, a jelen pillanatban készülő filmem lesz az első, amit Hongkongban forgatok. A városban, amit elég jól ismerek, de még sohasem mutattam meg. A film fele ott, a másik fele Párizsban játszódik, és természetesen jó néhány kínai színésszel lesz alkalmam együtt dolgozni. Az interneten olvasható információkkal ellentétben Tony Leung Ka Fai és Michelle Yeoh nem játszanak a filmben. Helyettük a fiatalabb generációt akarom szerepeltetni – például Kelly Lint, akit John To filmjeiből ismerhetnek.

filmhu: Francia produkció, angol nyelven Kínában forog. Európai vagy ázsiai film lesz?

OA: Fogalmam sincs, nemzetközi film – angolul. Ha elég optimista vagy, azt képzeled, mindkét oldalról be tudsz hozni valamit, benne lesznek a finanszírozásban, de a valóságban – már volt ezzel kapcsolatos tapasztalatom, nagy valószínűséggel két szék közé esel. Az egyik oldalon azt gondolják, te mégiscsak egy európai művészfilmes vagy, ráadásul nem is nagyon bírnak, mert többnyire nem beszélnek sem angolul, sem franciául, a másikon pedig azt, hogy valami divatos, mainstream dologba fogtál, és míg be nem fejezted, nem tudják eldönteni, hogy szeretni fogják-e vagy sem. Az én esetem most kimondottan szerencsés volt, de ebbe az is nagyban belejátszott, hogy sikerült nagyon alacsony költségvetésből összehozni a filmem.

filmhu: A történetéről mesélne egy kicsit?

OA: Nehéz lenne pontosan elmondani, hiszen a film még forog, és mint korábban említettem, menet közben is gyakran változtatok dolgokon, de tulajdonképpen thriller lesz.

Furcsa rémmese volt Demonlover

filmhu: A Demonloverben már kacérkodott ezzel a műfajjal, ezen a nyomon lépett tovább?

OA: Őszintén, egyszerű a magyarázat, két filmtervem volt, és ezt sikerült hamarabb, gördülékenyebben tető alá hozni. A Demonlover furcsa rémmese volt, de ez épp az ellenkezője, az első igaz thrillerem, úgy érzem. Részben Asia Argento inspirálta, aki, hogy így mondjam, fizikailag is elég erős benyomást tud kelteni, szóval a film is ilyen lesz.

filmhu: Nos, kíváncsi vagyok, hogy fog ez összepasszolni azzal, amit a francia újhullám hagyományából hozott magával. Tulajdonképpen mit jelent ma Franciaországban a „Nouvelles Vagues”?

OA: Szerencsére mindig jönnek újabb és újabb fiatal rendezők, akik szintén ebből a tradícióból táplálkoznak, abszolút élő és erős ez a hagyomány a független filmesek körében. Persze, nagyon sok minden megváltozott az utóbbi időben. Franciaországban is elég nehéz megcsinálni az ilyen típusú filmeket, mert a franciák is, akárcsak a világ más részein, egyre inkább a mainstream felé hajlanak. Nem is kimondottan a közönségre gondolok, hanem elsősorban a finanszírozási lehetőségekre. Franciaországban a televízió finanszírozza a filmek jelentősebb részét, szóval, ha már elég csinos összegű költségvetésben gondolkozhatsz, annak olyannak kell lenni, amit főműsoridőben el lehet adni. Ha nem, akkor el lehet kezdeni lefaragni a költségekből, és bizony az ajtók sorra záródnak be az orrod előtt. Valaha a rendszer támogatta a független filmeseket, ma már nem teszi, de azért lehet találni lehetőségeket.

filmhu: Ön – a cannes-i, a velencei filmfesztiválokon kapott rangos elismerései után – ugyanúgy független filmesnek tartja magát?

OA: Igen, tulajdonképpen minden filmem a „rendszeren” kívül készült, egyedül a Les Destinées Sentimentales című, nagyobb formátumú alkotással kopogtattam a kapuikon. Az összes többi filmem U.F.O.