A Celluloid Nights küldetése újraéleszteni azt a megismételhetetlen élményt, ahogyan kedvenc filmjeinket 35mm-es filmszalagról élhetjük át, miközben egy fiatalabb generációnak talán először adódik ez a kivételes alkalom. Míg a mozik ma már digitálisan projektálnak, a filmvetítés élménye celluloidról egészen más. Olyan kortárs rendezők, mint Christopher Nolan vagy Paul Thomas Anderson számára a filmre forgatás elsősorban alkotói döntés, amely befolyásolja, hogy munkáik hogyan mutatnak majd a nagyvásznon. Hozzájuk hasonlóan, a Celluloid Nights a film anyagiságát ünnepli, felismerve a film, mint fizikai médium egyediségét és örök dicsőségét.

A Celluloid Nights tavasszal három amerikai filmklasszikussal indul, amelyek közül az első Terrence Malick bámulatos háborús eposza Az őrület határán. A filmet eredeti nyelven, magyar felirattal, 35mm-es kópiáról vetítik május 5-én 18:30-tól az Uránia dísztermében. A Celluloid Nights állandó házigazdája Dezső Bálint, a Cinema Niche csapat tagja.


A Sivár vidék (1973) és A mennyei napok (1978), a hetvenes évek újraéledt hollywoodi filmkultúrájának különleges alkotásai után az amerikai rendező Terrence Malick rejtélyes módon húsz évre eltűnt a nyilvánosság elől, hogy 1998-ban újra felbukkanjon James Jones, a guadalcanali konfliktusról szóló regényének adaptációjával. Ugyanabban az évben, amikor egy bizonyos Steven Spielberg Ryan közlegény megmentése című II. világháborús filmjével tarolta le a mozipénztárakat, Malick egy szervesen más megközelítést alkalmazott: intim, filozofikus és kevésbé hivalkodó – Az őrület határán egy traumatikus, vizuálisan lenyűgöző utazás az emberi lélek rejtelmeibe.

A forgatástól a film bemutatójáig tartó hosszú út végén Malick üstökösszerűen tért vissza egy olyan alkotással, amelynek filmtörténeti jelentőségét 25 évvel később is kevesen vitatják. A kor szinte összes jelentős színészével – többek között Sean Penn, John Travolta, Jim Caviezel, Nick Nolte, Elias Koteas és Woody Harrelson – és Hans Zimmer misztikus zenéjével, Az őrület határán a konfliktus kaleidoszkópikus felidézése, a valaha készült egyik leglátványosabb háborúellenes háborús film.

A film május 5-i vetítésére jegyek kaphatók az Uránia pénztárában vagy a mozi honlapján.